Az intelligenciamérés fontosságát először Sir Francis Galton ismerte fel, aki az 1884-es londoni egészségügyi világkiállításon laboratóriumot hozott létre az intelligencia különböző aspektusainak vizsgálatára. James McKeen Cattell ezután Galton munkáját követve megalkotta a világ első intelligenciatesztjét, amely számos képességet mért. Az intelligenciatesztek fejlődése tehát hosszú és jelentős múltra tekint vissza. Az intelligencia mérése elsősorban tesztekkel történik. Nézd meg a Best Blog bejegyzését, ahol megtudhatod mi az IQ.

 

Az intelligencia mérése

Cattell egyik tanítványa a Columbia Egyetem diákjainál alkalmazta a teszteket, és megállapította, hogy azok nem voltak sikeresek a diákok teljesítményének előrejelzésében. Továbbá, bár a tanulmányi teljesítmény nem kizárólag az intelligenciát tükrözi, legalább mérsékelt korrelációnak kell lennie egy olyan teszttel, amelyet az intelligencia mérésére terveztek. Még nagyobb gondot jelentett, hogy a tételek nem korreláltak egymással, vagyis nem ugyanazt a dolgot mérték. Következésképpen, még ha az egyik tétel valóban az intelligenciát mérte is, a többi nem.

Alfred Binet volt az, aki megalkotta a modern értelemben vett intelligenciateszteket. Az ő motivációját azonban nem a tudományos érdeklődés vezérelte, mint Galtonét. Ehelyett egy nagyon gyakorlatias problémát kellett megoldania. Miután Franciaország bevezette a tankötelezettséget, az oktatási hatóságok gyorsan rájöttek, hogy egyes gyerekek nehezen tudnak lépést tartani társaikkal. Hogy segítsenek ezeknek a diákoknak, speciális osztályokat alakítottak ki.

Binet később a francia közoktatási minisztérium megbízásából kifejlesztett egy pszichológiai eszközt a gyermekek iskolai alkalmasságának objektív értékelésére. A teszt olyan hétköznapi ítéleteken alapult, mint például “Mire való a gyufa?” vagy “Hány óra van, amikor lemegy a nap?”.

Cattell tesztjei sikertelenek voltak, mert nem korreláltak jól az intelligencia külső kritériumával, azaz a tanulmányi jegyekkel. Binet azonban ezen a téren sikeres volt: sikerült olyan változót találnia, amely azt mutatta, hogy a feladatai valóban az intelligencia mércéjét jelentik, azaz azokat, akik jobban teljesítettek a feladatokban, valóban intelligensebbnek tartották, mint azokat, akik rosszabbul teljesítettek. Ez a kritérium pedig az életkor volt.

 

Hogyan mérhető az intelligencia

Binet figyelembe vette azt a tipikus életkort, amelyben a fiatalok minden vállalkozást be tudnak fejezni, azzal a céllal, hogy a feladatokat egy adott életkorban a végrehajtás normális szintjére lehessen koordinálni, amit Binet mentális életkornak nevezett. Általánosságban elmondható, hogy a kialakultabb fiatalok intellektuálisan egyre fejlettebbek, mint a fiatalabbak.

Binet feladatai teljes egészében véletlenszerű próbálkozás és tévedés eredményei voltak – nincs olyan elmélet, amelyből levezethető lenne például az a gyakorlati tapasztalat, hogy egy négyzet lemásolása egy papírlapra egy átlagos 4 éves számára lehetséges, míg egy rombusz lemásolása csak egy átlagos 6 éves számára, tehát további 2 évnyi intellektuális fejlődésre van szükség.

A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy Peti szellemi fejlődésben elmarad Zoli mögött. Wilhelm Stern kimutatta, hogy ha a szellemi életkort elosztjuk a kronológiai életkorral, ahelyett, hogy a kronológiai életkort kivonjuk a szellemi életkorból, akkor a különböző gyermekek összehasonlításakor a tapasztalatoknak jobban megfelelő eredményeket kapunk. Más szóval, Zoli esetében az eredmény 8 / 10 = 0,8, míg Peti esetében 4 / 6 = 0,66. Ennek következtében jött létre az intelligenciahányados, vagy IQ fogalma.